Gyakran hallani a sóhajt a buszon, a családi ebédeknél vagy a tanáriban: „Bezzeg a mi időnkben... Mi még tudtuk, mi a tisztelet!” A közvélemény jelentős része úgy érzi, a mai fiatalok szemtelenebbek, hangosabbak és kevésbé tisztelik az autoritást, mint bármelyik korábbi generáció.
De vajon valóban a tisztelet veszett el, vagy csak az a forma változott meg, ahogyan kifejezzük?
Mi változott és mi maradt a régiben?
A világunk gyökeresen átalakult, és ezzel együtt a társadalmi hierarchiákról alkotott képünk is.
- A tekintélyelvűség alkonya: Régen a tisztelet alanyi jogon járt a kornak vagy a beosztásnak. „Azért, mert én azt mondtam” – és a beszélgetés le volt zárva. Ma a fiatalok már nem fogadják el a tiszteletet parancsként. Számukra ez már nem egyirányú utca, hanem egy kölcsönös folyamat.
- Információs robbanás: A mai fiatalok a zsebükben hordják a világ összes tudását. Már nem a felnőtt az egyetlen forrása az információnak, így a „mindentudó felnőtt” mítosza megdőlt.
- Ami örök: Az emberi lélek alapvető szükségletei évezredek óta ugyanazok: minden fiatal vágyik arra, hogy lássák, hallják és értékeljék. A kamaszkor pedig még mindig a határok feszegetéséről szól – ez nem tiszteletlenség, hanem biológiailag természetes folyamat/ program az önállósodáshoz.
Mi a valódi tisztelet?
Sokszor összekeverjük a tiszteletet az engedelmességgel. Az engedelmesség félelemből fakad: „Megteszem, mert különben baj lesz.” A valódi tisztelet viszont bizalomból: „Megteszem, mert fontos nekem a kapcsolatunk és értem az okát.”
Szülőként mi milyen tiszteletet adunk? Gyakran elvárjuk a tiszteletet, de közben mi magunk tiszteletlenek vagyunk a gyerekkel:
- Belépünk a szobájába kopogás nélkül.
- Félbeszakítjuk, amikor mesél.
- A feje felett beszélünk róla másoknak.
- Semmibe vesszük az érzelmeit („Nincs is miért sírnod!”).
A tisztelet tükör: A gyermek azt a tiszteletet fogja visszaadni nekünk (és a világnak), amit tőlünk kapott a legkiszolgáltatottabb pillanataiban.
Hogyan tanítsunk tiszteletet anélkül, hogy megtörnénk a gyerek lelkét? Avagy néhány Pozitív Fegyelmezés eszköz ami beválik, ha több tiszteletre vágyunk:
1. Kapcsolódás a korrekció előtt
Ha a gyerek „tiszteletlenül” beszél, az gyakran egy segélykiáltás. Lehet, hogy fáradt, éhes, vagy elhanyagoltnak érzi magát. Mielőtt rászólnál, kapcsolódj: „Látom, most nagyon dühös vagy, és valami bánt. Itt vagyok, ha elmeséled.” Amint érzi a biztonságot, a hangneme is változni fog.
2. Kérdezés a parancsolgatás helyett
A tiszteletlenség sokszor a kényszer elleni lázadás. Ahelyett, hogy azt mondanád: „Takaríts fel magad után!”, kérdezz: „Mit beszéltünk meg, mi a teendő a morzsákkal az asztalon?” Ezzel elismered a képességét a gondolkodásra, ami a tisztelet egyik legmagasabb foka.
3. Korlátok kedvességgel és határozottsággal
A tisztelethez hozzátartozik a határok tisztelete is. Ha a gyerek csúnyán beszél veled, mondhatod ezt: „Szeretlek, és fontos, amit mondani akarsz, és így nem beszélünk egymással/ebben a házban. Beszéljünk akkor, ha mindketten megnyugodtunk.” Ezzel tiszteled önmagadat és őt is, hiszen nem mész bele a sárdobálásba.
4. Bevonás a szabályalkotásba
Aki részt vesz a szabályok megalkotásában, az tisztelni fogja azokat. A családi kupaktanácsokon kérdezzük meg a fiatalokat: „Szerintetek mi lenne a tisztességes módja a telefonhasználatnak/ Hogyan tudjuk csökkenteni a vitákat köztünk, stb.?” Ha ő is hozzátette a magáét, sokkal inkább magáénak érzi majd a betartását is.
A mai fiatalok nem „rosszabbak”, csak egy olyan világban élnek, ahol a vakfegyelem helyét átvette a partnerség igénye. Ha tiszteletlennek látjuk őket, érdemes feltenni a kérdést: mi a tiszteletet keressük bennük, vagy csak a régi típusú engedelmességet hiányoljuk? A valódi tisztelet ott kezdődik, amikor elismerjük: a gyermekünk egy különálló ember, saját érzésekkel és gondolatokkal. Ha mi megtiszteljük őt azzal, hogy figyelünk rá, ő is meg fog tisztelni minket azzal, hogy hallgat ránk.
Szeretettel,
Zsuzsi