• BOLDOGAN NEVELNI

    52+ gyereknevelési eszközzel hétköznapi helyzetekre

  • RÓLAM

    Section image

    Üdvözöllek a Boldogan Nevelni oldalamon!

    Zsuzsi vagyok, két gyermekes anyuka. Mindig is az volt a vágyam, hogy 'Anyucika' lehessek. (Így hív a kislányom, amióta beszél.) Amikor ez teljesült, rájöttem, hogy ezt jól is szeretném csinálni. Nem a társadalmi nyomás szerinti jól, hanem az én értékeimnek megfelelően jól. Így jött az életembe a pozitív fegyelmezés, ami teljesen azokat az értékeket (türelem, kitartás, egymás meghallgatása, odafigyelés, megértés, önbizalom, következetesség, stb.) képviseli, amit a gyerekeimnek is szeretnék átadni. Így elvégeztem a szülőknek szóló tanfolyamot, és rögtön tudtam, hogy ezt világgá szeretném kürtölni, mert mindenkinek ismernie kellene. (Nemcsak gyermeket nevelőknek.) Következetesen gyakoroltam a gyerekeimmel a tanultakat. Olyan eredményekre jutottam egy év eltelte után, hogy úgy döntöttem hivatalos papírt szeretnék róla, hogy oktathassam is.

    Így elvégeztem az amerikai tanfolyamot, hogy szülőoktató lehessek, és átadhassam ezt a fantasztikus tudást, annak aki nyitott rá. Gyermekpszichológussal, óvodapedagógusokkal, és tanárokkal is együttműködök, hogy a leghatékonyabban segíthessek.

    Mottóm, hogy 'Minden hiba egy lehetőség a tanulásra.' Tanuljunk együtt, magunkért, a kapcsolatainkért, a gyermekeinkért, és a jövőjükért.

    Section image

    Mit érdemes még tudni rólam?

    20 éve rengeteg személyiségfejlesztő könyvet, 7 éve gyermek neveléssel kapcsolatos könyvet olvasok. Rendszeresen meditálok.

    Zero waste értékeket tanítok a családomban, szemetet szedünk, amerre járunk, és figyelünk a környezetünkre.

    Szeretek erdőben túrázni, síelni, vizen és havon is.

    Sokat kirakózunk, építünk, és tornázunk a gyermekeimmel.

    Szeretem a természetességet.

    Célom ezzel az oldallal, hogy ne csak túlélni akarjuk a szülőséget, hanem boldogan megélni azt, miközben boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelünk.

    Ehhez nyújtok egy nagyszerű eszközt, amivel segíthetsz magadon és a gyermeked/ családod életminőségén, hétköznapijain, jövőjén.

    Ez egy tanulási folyamat, magadról, az életről. Az útról. Ami mindenkinek máshonnan indul máshova tart és máshol ér véget.

    Támogassuk egymást, ne kritizáljuk és becsméreljük. Ezt az utat csak egy valaki ismeri. És az te vagy.

    Neveljünk együtt boldogan, boldog gyerekeket!

  • Kinek szól a pozitív fegyelmezés?

    1. Mindenkinek, aki szeretne jobb kapcsolatba kerülni gyermekével 0-18 éves kor között. És mindenki másnak, akinek vannak társas kapcsolatai, barátai, hobbija, munkahelye, ahol emberek között van.
    2. Neked szól, aki tudom, hogy ismered azt az érzést, amikor nehéz türelmesnek maradnod. Nem alszol évek óta egy helyben, egy ágyban 8 órát, de még 6-ot sem.
    3. A reggeli kávédat nem tudod nyugton meginni, anélkül, hogy ne ordítana valamelyik gyerek.
    4. Neked, aki szeretnél higgadt maradni, de az idegeid az égnek állnak, mert most pakoltál el, és kezdheted előlről.
    5. Neked, akinek a boltban a gyereke hisztirohamot kap, ha valamit nem kap meg. És szégyelled.
    6. Neked, aki a gyerekétől ha bármit kérsz, csak az időt húzza.
    7. Neked, aki állandóan könyörögsz, ha el akarsz érni valamit nála.
    8. Neked, aki mindig csak harcol és harcol, és csak harcol. És a válasz mindig az hogy denem, denem, denem.
    9. Neked szól, aki azt hiszi, hogy minden #instanya, #instapa marha jól csinál mindent a gyerekével.

  • Kinek nem ajánlom a pozitív fegyelmezést?

    1. Neked nem, aki azt gondolja, hogy a gyereket büntetni kell, ha nem viselkedik jól.
    2. Neked, ha azt gondolod, hogy hagyni kell sírni a gyereket, had erősödjön a tüdeje.
    3. Neked sem, aki mindig mindent jobban tud a gyerekénél.
    4. Neked, aki azt vallod, hogy a gyerek akkor fog engedelmeskedni, ha fél tőled.
    5. Neked nem, aki szerint a gyerek tud rossz lenni, és jó.
    6. Neked nem, aki a fenyegetéssel érvényesíted az akaratodat.
    7. Neked nem, aki szerint csinálja meg a gyerek, amit kérek tőle, mert én vagyok az anyja/apja.
    8. Neked nem, aki jól ledorgálja a gyerekét, ha elront valamit.
    9. Neked sem, aki azt gondolod, hogy "dehát én csak segíteni" akarok.
    10. És nem utolsó sorban neked sem, aki úgy gondolja, hogy "dehát mi is felnőttünk, és normális ember lett belőlünk"...

  • HOGYAN TUDOK MÉG SEGÍTENI NEKED?

    Célom, hogy segítsek neked kialakítani a szeretetteljes, mégis következetes nevelés alapjait. Melyek hozzásegítenek, hogy hosszútávon boldog, magabiztos és felelősségteljes gyerekeket nevelj, és még élvezd is. Fedezd fel Te is, hogyan kell Boldogan Nevelni a pozitív fegyelmezés módszerével!

    ONLINE SZEMÉLYES

    TANÁCSADÁS

    20.000 Ft (1 óra)

    Egyéni Konzultáció (Pozitív Fegyelmezés könyvet olvasottaknak, vagy tanfolyamot végzetteknek ajánlom.)

    Konkrét egyéni helyzeteket beszélünk meg. Közösen dolgozunk ki megoldásokat arra, hogyan kezelheted ezeket a nehéz helyzeteket BOLDOGAN a pozitív fegyelmezés módszerével.

    INGYENES 30 perces konzultáció

    Ingyenes

    Miben segítek neked?

    Nevelési elakadásodban segítek. Beszélgessünk, hogy megtaláljuk az 52 eszközből, hogy melyik lesz a számodra megfelelő.

    Csinálunk egy stratégiát személyreszabottan a családodnak.

    ONLINE (ÉLŐ) Exkluzív 1-on 1 WORKSHOP

    240.000 Ft

    7 hetes (2óra/alk.+1 óra)

    (1 órás beszélgetéssel kezdünk- időponthoz kattints a gombra.)

    Online workshopon a világ bármely pontjáról részt vehetsz, és közvetlen segítséget kaphatsz hogyan nevelj BOLDOGAN a pozitív fegyelmezés módszerével a saját családodban. Az online alkalmak visszanézhetőek lesznek 6 napig.

    7.alkalom utántól egy évig ingyenes utánkövetést biztosítok egy zárt FB csoportban.

    INGYENES TARTALMAK

    10 lépés a pozitív fegyelmezés felé segédlet

    Miben segít neked ez az segédlet?

    10 Konkrét példán keresztül mutatom meg, hogyan tudsz BOLDOGAN NEVELNI te is:

    amikor játszik a gyermeked evés közben, amikor nem fogad szót,

    amikor dühös lesz valamiért, stb.

  • Online Tanácsadásra időpont foglalás

    Online Tanácsadás Boldogan Nevelni a Pozitív Fegyelmezéssel

    Online Tanácsadás Boldogan Nevelni a Pozitív Fegyelmezéssel

    Online
    Egyéni Konzultáció (Csak tanfolyamot végzetteknek ajánlom.) Konkrét egyéni helyzeteket beszélünk meg, és közösen dolgozunk ki megoldásokat arra, hogyan kezelheted a nehéz helyzeteket BOLDOGAN a Pozitív Fegyelmezés 52 eszközeivel.
    Select date and time
    Event time zone:Europe/Budapest GMT+02:00
    Book Now  
  • Gyakran Feltett kérdések

    Miben tud segíteni neked a Pozitív fegyelmezés?

  • BLOG

     

    BOLDOGAN NEVELNI GONDOLATOK

    Gyakran hallani a sóhajt a buszon, a családi ebédeknél vagy a tanáriban: „Bezzeg a mi időnkben......
    Sokszor hallom szülőktől: „Elvégeztem a tanfolyamot, olvasom a könyveket, értem a Pozitív...
    Szülőként nap mint nap „érzelmi akrobatikát” végzünk. Reggel még türelmesen tárgyalunk a zokni sz...
  • Tanfolyamot végzettek véleménye:

    Section image
    Section image
    Section image
    Section image
    Section image
    Section image
  • KAPCSOLAT

    Magyarország
    9- 15.00, 21-23.00
    +36205313456
  • Kövess a Social Media oldalakon is!

    Section image

    Instagram

    Section image

    Facebook

    Section image

    Messenger

  • Ezt a weboldalt készítette, szövegezte: D. Schleer Zsuzsanna EV. © copyright

    Minden jog fenntartva!